Nyár

11 nap. Kimondani is jóleső volt a hatalmas rohanás közepén és alig vártuk, hogy felszálljunk a vonatra és meg se álljunk Balatonfüredig. Persze, egy vacsora még belefért Győrben a La Marédában. Előtte két alkalommal jártunk ott közösen, a második igazán emlékezetes marad, mert ott tudtuk meg, hogy a Peróéknak megszületett a második babájuk, aki ráadásul kislány, szóval a kis Géza kapott egy húgocskát.

Balatonfüred idén nyáron nemcsak a Balaton miatt vonzott. A veszprémi Chianti csapata életre hívta a Baricska Csárdát, amit mindenképpen szerettünk volna kipróbálni. Az első ebédünk kifogástalan volt. Kornél cigánypecsenyét rendelt, én kacsamellet szalonnás tört burgonyával és lilakáposzta pürével, desszertként pedig somlói galuskát. A csodás nyári napsütés, az árnyékos terasz, a házi szörpök (legfantasztikusabb a "Csopaki nyár" elnevezésű) és a finom ételek igazán emlékezetessé tették a délutánt.  Nagyon boldogok vagyunk továbbá azért, mert láttuk, pezseg az élet Füreden. Van egy kedvenc strandunk, amit most is meglátogattunk. A következő napokban nem volt túl jó idő, ezért elhatároztuk, hogy újra elmegyünk ebédelni a Baricskába és őszinte örömünkre szerda délben nem volt szabad asztaluk, legalább fél órát várnunk kellett. Hogy miért volt őszinte az öröm? Mert nagyon jó érzés, hogy ilyen sikeresek. Ilyen egyszerű. Fél órával később felszabadult egy asztal, én marhapörköltet, Kornél pedig harcsapaprikást rendelt túrós csuszával. Egy kis kritika: az étel minőségén érezhető volt az, hogy rettentően zsúfolt délelőtt állt a konyha mögött. Nagyon szimpatikus volt azonban az, ahogyan erre a felszolgáló reagált: udvariasan továbbította az észrevételeket és megköszönte, hogy eljöttünk. Az azóta már megjelent Gault & Millau Étteremkalauz 11 ponttal jutalmazta a Baricskát, gratulálunk!

Ha már Gault & Millau és 11 pont, meg kell említenünk a szintén balatonfüredi Sparhelt Bistrot. Nagyon készültünk a vacsorára, újszerűnek tűnt, bár a város egy kevésbé forgalmas részén helyezkedik el, azt gondoljuk, ha nagyon jó, az emberek ennek ellenére is felkeresik. Elsőként érkeztünk és belépve egy meglehetősen hangulatos belső tér fogadott bennünket, ízlésesen megterített asztalokkal, vidám színekkel, látványkonyhával. Három pincér, két szakács, a tulajdonos, illetve a tulajdonos egyik ismerőse tartózkodott az étteremben, egy igazán kedves szőke hölgy ültetett le minket. Szörpöt választottunk a kínálatból, majd pár percen belül megérkezett a "séf ajándéka". Bár csak magunkra hagyatkozhattunk annak megfejtésében, hogy mi is az, mert e bűvös mondat után a pincérlány szó szerint ellibbent az asztalunktól. Elfogyasztottuk, megköszöntük. Megérkeztek az előételek: helyes zöld bögrében a zöldborsókrémleves sonkával, amely már-már fehér színű volt a túl sok tejszíntől. Az íze nem emlékeztetett a borsó ízére. Kornél előétele kacsamáj pástétom volt (vélhetően nem kacsamáj) szőlővel és baquette-tel. Nos, a szőlő és a máj pástétom élvezhetetlen elegyet alkotva állt kissé túlméretezve egy befőttes üvegszerű kis pohárban, a baquette a Lidlből származott, ezt volt szerencsénk hallani a séftől, mikor az étterem tulajdonosával beszélgetett. A második fogás, a lazac pezsgőhabbal sem aratott osztatlan sikert, majd jött az este kínos pontja: Kornél és a rizottó. A rizottó nem rizottó rizsből készült, ezt jeleztük a pincérnőnek. Ezután egy roppant zavaró közjáték következett, amikor is a tulajdonos levett a polcról egy csomag rizst, majd azt mondta, ez a világ legjobb rizottó rizse, ez az étel ebből készült és ebbe nem kell parmezán. Aztán - a látványkonyha nagy varázsa - számonkérte a séfet, hogy "ebben nincs parmezán?" Ezután döbbent csend ereszkedett az étteremre, és többször kellett szólnunk a számla miatt, pedig továbbra is csak mi voltunk vendégek.  Az úr nyugalmát is megzavarhatta a rizs kérdése, hiszen elővett egy cigarettát abból a dobozból, ami a látványkonyha pultjára volt hajítva egy slusszkulcs mellé, majd kiült a teraszra dohányozni. A számla megérkezett, elköszöntünk. Azóta is nyomon követjük a véleményeket, visszajelzéseket erről az étteremről és az emberek többsége jónak találta. Szeretnénk hinni, hogy ezek a kezdeti nehézségek elmúltak, s ha mondjuk télen visszamegyünk egy egész más élményben lesz részünk. Bár soha nem tartottam magunkat utálatos vendégnek, most mégis azt éreztem, hogy ezt szeretnék ránk erőltetni, pedig csak őszintén elmondtuk a véleményünket és nyilván nem udvariatlan formában.

Balatonfüreddel kapcsolatban pedig mindenképp meg kell említeni egy új kezdeményezést, ami ígéretesnek látszik, ez pedig az ún. öko piac a kemping mellett. Bár ottjártunkkor a szervezők épp az esővel és a helyhiánnyal küzdöttek, alapvetően nagyon jó kezdeményezés és őszintén reméljük, hogy nagy sikere lesz.

Szívünk csücske Veszprémben a Chianti, több okból is. Most nem kezdenénk bele a szokásos "itt ebédeltünk először együtt" és hasonló mondatokba (egyébként igaz), koncentráljunk magára, az étteremre. Tudjuk, ha jót szeretnénk enni, akkor a Chiantiba megyünk Veszprémben. Bár hiányozni fog Gősi Balázs sommelier, aki ősztől máshol folytatja karrierjét, a kiszolgálás még mindig pontos, a fogadtatás szívélyes, a házi kenyér ropogós, finom és meleg. Utóbbi nagyon fontos egy étteremben. Kenyér egy kis vajjal. Óriási szerencse hogy frissül a szörpkínálat, a hosszúlépés pedig mindig ugyanolyan ízletes, pont, mint a legelső alkalommal. Sokszor hasonlítottuk össze a székesfehérvári 67 Étteremmel, ahonnan a finom házi kenyeret és barátságosabb kiszolgálást hiányoljuk, ami a Chiantiban megvan, a 67 ezzel szemben ételek tekintetében sokkal erősebb. Ha az elő és főételek sorát tekintjük. A Chianti egy kissé kiszámítható, pontosan tudjuk hogy mit várhatunk, bár a legutóbbi borvacsorájuk menüje lehengerlő volt, és nagyon sajnáltuk hogy nem tudtunk részt venni rajta. Nagyon szuper lenne, ha egyszer egy hasonló meglepetés várna a "napi ajánlat" táblán. A tányérjaik kissé egyszínűek. Néhány merészebb ötlet nagyon jót tenne az étteremnek és őszintén hisszük, az emberek szeretnék. Gratulálunk a 14 ponthoz és a szakácssapkához!

Holy Moly!

Ha valaki megkérdezi, eddig a 22. születésnapom a legemlékezetesebb. És nem csak és kizárólag a Le Creuset palacsinta sütő miatt, hanem azért ami utána következett. Nagy kedvencem Christian Petz és hatalmas megtiszteltetés volt az, hogy a nyári étterem keretein belül találkozhattam vele nem is egy alkalommal. Ugyanis az ő éttermével, a Holy Moly!-val szemben dolgoztunk és az ő személyzetük sokszor átugrott, mert főzhetsz akármilyen exkluzív étteremben, a szomszéd burgere mindig finomabb...! Emlékszem, egyik este Herr Petz mézet hozott egy kis tálban, és elmesélte hogy azt az ő saját méhei készítették. Szóval a fő ajándékom egy vacsora volt nála, este 7-kor (és mindezt a receptkönyve egyik oldaláról tudtam meg, óriási meglepetés volt).

Maga az étterem nagyon különleges hangulatú és nem csak azért mert egy hajón található. A belső design az ami még maradandóbbá teszi az élményt. A konyha nem túl nagy és a mi asztalunk ugyan kicsit távol esett tőle, de azért néhány mozzanatot el lehetett csípni a munkából. Két fiú szorgoskodott odabenn és bár a séfet nem láttuk az előétel elfogyasztása után éreztük, itt nagy gond nem lehet. A szervíz pontos és gyors, nem is beszélve arról, hogy elnézést kértek, amiért kicsit várni kellett két fogás között, kedvesen érdeklődtek, hogy mindennel elégedettek vagyunk e. És nem tolakodóan, erőltetetten, hanem lazán, könnyedén. Hétfő este mentünk vacsorázni, elsőként érkeztünk, majd azt vettük észre, hogy este 8 órakor gyakorlatilag nincs hely az étteremben. Holy Moly!

De, beszéljenek a képek:

Ciabatta

Egyik kedvenc kenyerünk a Ciabatta, elkészítése némileg időigényes, de megéri.
Az eredeti kenyeret először Liguria tartományban készítették el víz, élesztő, olaj, só hozzáadásával, késöbb kerültek bele más alapanyagok is, de az eredeti recept, melyből a friss ropogós Ciabatta származik csak ezeket tartalmazza.

A mi receptünk a Plötz blogról származik.

Először is az alábbi hozzávalókból egy előtésztát készítünk amit hagyunk 12-14 órát szoba hőmérsékleten állni.

• 190g víz
• 190g sima liszt
• 1g friss élesztő

Szükségünk lesz az alábbi hozzávalókra:

• 310g sima liszt
• 190g víz
• 10g só
• 2g friss élesztő
• 15g olíva olaj

Keverőtálba tesszük az előtésztát 150g vizet az olajat és gépi habverővel 2 percig keverjük alacsony fokozaton, a 3. percben 30g lisztet adunk hozzá és további egy percig keverjük közepes erősséggel.

Dagasztó fejre váltunk és a maradék liszttel és 2g élesztővel 5-10 percig alacsony fokozaton dagasztjuk.

Ezt a félig kész tésztát így ahogy van állni hagyjuk szoba hőmérsékleten fél órát.

Következő lépés, hogy a sót hozzáadjuk és 10 percig dagasztjuk, majd a maradék vizet (40g) is és további 10 percet.

Amikor mindezzel megvagyunk 3 órán át kelesztjük szoba hőmérsékleten, ketté osztjuk kb 30cm hozzú 15cm széles téglákká formázzuk, jól belisztezett felületen letakarva egy órát kelesztjük.

250 fokon sütjük körülbelül 30-35 percig, az elején egy pici vizet öntünk a sütőben, hogy a keletkező gőz ropogóssá tegye a kenyerünket.

Naschmarkt

A mai bejegyzés témája az "Egy falat India" bejegyzésben (is) megemlített Naschmarkt. Amikor megkérdezték tőlem, milyen helyet ajánlanék legszívesebben a városban, azt mondtam, ha valaki szereti a jó ételeket, a szép színeket, a nyüzsgést, feltétlenül látogassa meg a piacot. Ha a közelben sétálunk, biztosan bemegyünk, nem feltétlen azért mert enni, vagy vásárolni szeretnénk. Van abban valami különleges báj, ahogy azok az emberek, akikről azt gondolnánk biztosan egy méregdrága étteremben ebédelnének, leveszik a zakót, kigombolják az inget és leülnek (vagy megállnak) egy kolbászosnál, édes mustárt kérnek friss zsemlével, egy üveg Almdudlerrel. 

Ha a Naschmarktra gondolok, akkor az következők jutnak eszembe róla: falafel, hummus, frissesség, színkavalkád, hal, zöldség, tea, kávé, India, Vietnám, kürtös kalács, fűszerek, kolbász, kenyér... Napokig tudnám sorolni. Kornél kicsit utánanézett - nem hiába, az iránytű és az ész, én csak dumálok és dumálok, néha levegőt veszek, de amúgy megállás nélkül jár a szám - a piac történetének, így megtudtuk, hogy a 1.5 km hosszú, a VI. kerületben található (nekem új, mert a mai napig elgondolkozom, hogy mi melyik kerületben is lakunk, hiába vidéki gyerek vagyok), a Kettenbrückengasse és a Karlsplatz felől megközelíthető gyalogosan (mindkét megálló az U4 vonalán van, ezt tudtam, ezt tudtam!). A XVI. századig csak tejesüvegeket árultak, az 1790-es évektől kezdtek el zöldségeket, gyümölcsöket árulni, napjainkban pedig majdnem minden megtalálható a virágoktól a kebapig, olcsó Ray Ban utánzatoktól a Monster polókon át az ugató, hátrafelé ugró elemes kutyáig. Szerencsére utóbbiak kikerülhetők.

A piacon túlnyomórészt gyümölcsöt árulnak, viszont a turistaforgalom miatt megjelentek a szárított gyümölcsöket árusító kofák is. Valójában nem értem ezt miért veszem zokon, hiszen én voltam az első, aki azt mondta, milyen kedvesen kínálja ez a lány ezt a málnát, nem baj hogy szárított, vegyük meg! Megközelítőleg 1 évet állt a hűtőszekrényben. Persze, a falafelnél nincs jobb, amit humusszal nyújtogatnak feléd jobb esetben egy villával, rosszabb esetben egy kés hegyéről. Minden zöldségesnél más zene szól, egymás mellett jól megfér a gyros, a kebap, a halas, a kolbászos, a sajtbolt, a csokiárus, a kávés, a hentes. A piac elején a halasoknál szinte minden beszerezhető, édes és tengervízi élőlény egyaránt, szomorú, hogy Budapesten nincs ekkora választék, hisz a tenger Bécshez sincs sokkal közelebb. 

Ezenkívül számtalan étterem is található a piacon.

Kirándulásaink

Ígéretünkhöz híven feltöltünk néhány képet a már teljesített útvonalakról:

Pizza, pizza, pizza

Mivel még soha nem rendeltünk itt pizzát, és igazán jót is csak egyszer ettünk a város másik végén, a mirelit pedig nem tűnik a legideálisabb választásnak, valami máshoz kellett folyamodnunk. Június 2. van, tavaly ilyenkor már rövidnadrágban fedeztük fel a várost és a nagy meleg miatt panaszkodtunk, most szívesen felpofoznám az akkori önmagam, hiszen jelenleg egy pulcsiban, betakarózva írom e sorokat a nyár első hivatalos hónapjában. Murphy: sok helyen már az olvasható, hogy az idei  100-200 éve a leghidegebb nyár lesz. 

A mai kirándulás elmaradt, jobb híján fél 12-kor kimásztam az ágyból, majd elkészítettük a tésztát. Egészen pontosan 20 perc múlva kezdhetjük el pizza tésztává formálni, így addig megírom ezt a bejegyzést. A pizza a világ egyik legjobb étele lehet, ha jól van elkészítve és már a munkafolyamat is lehet nagyon érdekes és szórakoztató, ha magunk készítjük, akkor pedig olyan lesz a végeredmény, amilyet csak szeretnénk. A recept nem bonyolult, a tészta összeállítását követően elkészítettük a pizzaszószt, ha összeadjuk 2 óra alatt simán elkészíthető. Az ügyben jártasak számára közel 4 Szomszédok epizód lejátszását felölelő időtartamról beszélhetünk.

Íme a pizzánk:

A csokoládés sablé Viennois recept "csokiszörnyei"

Szóval, visszaolvasva az "ez nem egy gasztroblog" sort azt kell mondjam, még mindig tartjuk magunkat ehhez az állításhoz, védekezésképp annyit mondhatok, az elején azt írtuk arról fogunk írni, ami minket érdekel és ebben a főzés is benne van. Sőt. 

Tehát, a mai napon úgy döntöttem hogy ideje sütnöm valamit. A címben olvasható édességre esett a választásom egyrészt, mert nagyon egyszerű, másrészt mert csokoládés és azt nem lehet nem szeretni és a tésztáját pár napig a hűtőben tarthatom egyéb katasztrófák nélkül, így bármikor süthetek belőle egy adagot

Tehát a recept a következő, 40 darab elkészítéséhez.

> 260 g finomliszt

> 30 g kakaópor

> 250 g szobahőmérsékletű, darabokra vágott vaj

> 100 g porcukor

> 1 nagy tojás fehérje

> 2 csipet só

1. Összeszitálom a lisztet és a kakaóport.

2. A vajat egy tálba teszem, konyhai robotgéppel habosra keverem és beleszitálom a porcukrot, hozzáadom a tojásfehérjét és a sót, majd 1 percig a legmagasabb fokozaton keverem.

3. Hozzáadom az összeszitált lisztet és kakaóport, majd addig keverem, amíg eloszlik a masszában. 

4. A tésztát letakarom, majd a hűtőbe teszem amíg meg nem szilárdul.

5. Miután megszilárdult egy tésztadarabot sütőpapírra helyezek és hengert formálok belőle, majd újra beteszem a hűtőbe és ismét megvárom, amíg megszilárdul.

6. 180 fokon 12-15 percig sütöm a nagyjából 1cm vastagságúra felszeletelt hengert.

7. Felolvasztok egy kis étcsokit vízgőz fölött, kevés reszelt citrom héjával összekeveem és félig belemártom a kész sütiket.

Eredmény: egy finom édesség gyakorlatilag minimális időráfordítással, tea, kávé mellé. Plusz ha csokiba mártogatom a csoki maradéka az enyém. Több nem is kell.

A tökéletes palacsinta

Nem ismerek olyan embert, aki ne szeretné a palacsintát. Nekem majdnem mindegy, hogy kakaós, lekváros, túrós, diós vagy fahéjas, a Nutellát csak azért nem írom ide, mert azt vétek nem kanállal enni és töltelékként használni. Szerintem.

Két nagy gondom volt a palacsintával, az egyik az, hogy egy ideig viszonylag keveset tudtam csak egyszerre elfogyasztani. Hagyjuk a sötét gyermeki múltamat, amikor ebéd előtt, közben és után a dagi ujjaim folyton a palacsinta töltelékének színeiben pompáztak, mert csak úgy habzsoltam, ahogy idősödtem, egyre kevesebbet ettem belőle.

Mivel soha nem volt kialakult receptem arra, hogyan kell elkészíteni a tésztát, legtöbbször találomra adagoltam a hozzávalókat, azonban ez a módszer nem mindig hozta a várt sikert és elismerést. A tészta vastagsága ijesztő árnyképként lebegett a fejem felett, mert vagy túl vastag lett, vagy papírvékony.

Végül fellapoztam a Jill Norman által szerkesztett 'Szakácsok Könyvét" és erre a receptre bukkantam:

481. oldal (12 db palacsintához)

> 125g finomliszt

> 2 nagy tojás

> 20g (1 ek) vaníliáscukor - elhagyható, ennek ellenére én mindig beleteszem

> csipetnyi só

> 250g hideg tej

> 40g (2 ek) olvasztott vaj

Miután sima tésztává összekeverem a hozzávalókat, letakarom és 2 órán át a hűtőben állni hagyom és megtanultam, hogy a tészta állaga akkor jó, ha a főzőtejszín sűrűségéhez hasonlít. Ha szükséges, egy kis tejjel felhigítom

                                                                      A kezdetek

                                                               A kész palacsinták

                                              

Szülinapi sajttorta

Tulajdonképpen nem volt kérdés, hogy Kornél szülinapjára sütök e tortát, vagy sem. Mivel valljuk be, egy feketeerdő tortát még nem tudtam volna megcsinálni, így valami sokkal egyszerűbbet választottam: sajttorta. 

Nagy ötletem támadt: a sajtkrémbe málna darabokat teszek apróra vágva, csakhogy a torta tésztájának készítése közben megettem majdnem az összeset, így csupán díszítő elemként használtam fel őket, a nagy gyertyák mellett. Ez a málnás akcióm leginkább ahhoz hasonlítható, hogy ha Nutella van a házban képtelen vagyok csak úgy elmenni a polc mellett, majd amikor döbbenten veszem észre hogy elpusztítottam majdnem egy teljes üveggel, Kornél abban a percben kér Nutellás palacsintát. A nagy trükköm leleplezésére márciusban került sor pontosan eggyel több pohárka után, így akik jelen voltak már tudják mihez kell egy korty tej, egy kis kanál és a maradék, üveg faláról gondosan lekapart Nutella.

Tehát, én így készítettem:

Hozzávalók:

> 25 dkg darált keksz

> 10 dkg vaj

> 65 dkg krémsajt

> 15 dkg cukor

> 3 tojás

> 1.5 evőkanál finomliszt

> 1 rúd vanília kikapart magja

> 1 citrom reszelt héja

> 1 dl tejföl

1. A sütőt előmelegítem 180 fokra.

2. A vajat felmelegítem, majd visszahűtöm és összekeverem a darált keksszel. 

3. Egy 24 cm-es kerek formát kikenek vajjal és az aljába nyomkodom a vajas kekszes tésztát.

4. Beteszem a sütőbe, 5 perc alatt aranybarnára sül.

5. Simára keverem a sajtkrémet a cukorral, tejföllel és a liszttel.

6. Hozzáadom a reszelt citromhéjat, a vaníliát és a tojásokat.

7. Miután kihűlt a tortalap, ráöntöm a sajtkrémet és elegyengetem.

8. 150 fokra visszaveszem a sütő hőmérsékletét és 50 percig sütöm.

9. Mikor a széle megszilárdul, de a belseje még egy kicsit nedves, akkor jó és nyitott sütőajtónál megvárom, hogy kihűljön.

10. Miután kihűlt, egy éjszakára beteszem a hűtőbe.

67

Azt hiszem először 2012 márciusában jártunk a 67 étteremben Székesfehérváron, a Rotten Sound, Magrudergrind buli előtt. Azóta igen előkelő helyet foglal el a szívünkben az ugyancsak fehérvári Pucok és Mini Söröző mellett. Nem akarunk többnek látszani azoknál, akik valójában vagyunk, de jó helyen finomat enni egy-egy kiadós éjszakázás előtt mindig fontos, másnap persze jöhet a Mami resztelt mája két napos zsemlével műanyag dobozból egy próbateremben alvás után, de az ebéd mégiscsak ebéd, és ha már Székesfehérvár büszkélkedhet egy ilyen neves étteremmel, úgy döntöttünk, kipróbáljuk.

Első alkalommal délben kerestük fel az éttermet és kissé furcsának találtuk, hogy mi voltunk az első vendégek és később sem érkezett senki. Csodás márciusi nap volt, verőfényes napsütés, a pincér azonban az étterem meglehetősen eldugott kis sarkában ültetett le minket, nem is kérdezte meg, hogy szeretnénk e a teraszon helyet foglalni. Valóban, épp nem a Chanel kosztümöm volt rajtam és Kornél is a tisztítóba vitte a Ralph Lauren zakóját. De ne legyünk ennyire rosszindulatúak, nyilván meghitt hangulatot kívántak biztosítani az ebédhez, ezért kerültünk egy kevésbé frekventált sarokba. Azt hiszem akkoriban épp a krémleves időszakomat éltem, a veszprémi Chianti páratlan zöldborsókrémlevesének köszönhetően, így kukoricakrémlevest rendeltem túróroláddal. Valójában nem is tudom miért, ezalkalommal nem maradt meg semmilyen különleges érzés bennem az étteremmel kapcsolatban, csupán annyi, hogy az étel minősége kifogástalan, de a szervíz kissé barátságtalan. 

A következő látogatásainkkor is maximum három ember üldögélt az étteremben négy felszolgáló társaságában. Később bővült a kör: helyet foglalt a legújabb mobiltelefonok tulajdonságaival meglepően jól tisztában lévő általános iskolás az anyukájával, a kishúga, aki "anya, ezt majd később megeszem" felszólalással kedélyesen a szalvétájába csomagolt egy rántott csirkemellet, ami azért is kellemetlen, mert nem papírszalvétáról beszélünk, egy barátságos, ám borok tekintetében már-már zavaróan tájékozott fiatal pár, de az abszolút kedvenc a főnök két női beosztottjával, aki furán méregette a levesét, hiszen mégiscsak érdekes, ha egy gombakrémleves gomba ízű, netán nyomokban gombát is tartalmaz, de mivel az Erős Pista mindenbe jó, hát ennek sem árthat, így kért egy adaggal. Ezt és minden más mondatát a kolléganők zavarbaejtően idegesítő vihogással jutalmazták.

A következő alkalomra egy hosszabb szünet után került sor, októberben. Hazalátogatásaink alkalmával egy napot általában mindig a 67-re szentelünk, legalábbis egy ebéd erejéig. Ez most sem volt másképp, ezúttal borsókrémlevest rendeltem, illetve megkóstoltam a 2011-ben az ország legfinomabbjának választott rántott húst, burgonyakörettel, salátával. Kornél borjúpofa pörköltet választott. A szervíz, az első látogatásunkhoz hasonlóan kimért, bár udvarias volt, ezalatt azt értem, hogy egy világosabb asztalnál kaptunk helyet. Beértük volna ennyivel, bár nem mehetek el az egyszerű tények mellett, mint például, hogy a levesemhez nem volt kanál, majd amikor Kornél ezt jelezte, a pincér jobb híján a kezébe akarta adni, de ő visszasétált az asztalunkhoz (felállt és odament a pincérhez, mert az illető az étterem másik végében tartózkodott, türelmesen vártunk pár percet, de nem tűnt fel újra, így e megoldáshoz kellett folyamodnunk), így az úr kénytelen volt maga kihozni. Elnézést kért. Kornél tányérjának sarka oly mértékben volt letörve, hogy az már az én sajnos kevésbé jól látó nagyapámnak is szemet szúrt volna. Ezután Karácsony előtt kerestük fel újra az éttermet, amikor is egy fiatal, lelkes pincérnő szolgált ki bennünket, az ételekről fotót is készítettünk.

Ételek tekintetében a 67 kiemelkedő minőségű. A szokásos, már-már elvárt (nem jut eszembe szebb szó) degeszre zabáltatás helyett minőségi, ám mérsékelt, a józan ész határain belül lévő adagokat szolgálnak fel. Ezen a ponton megjegyezném, hogy éhesen még soha nem távoztunk, viszont előfordult, hogy képtelen voltam megenni teljesen egy adott fogást. Mindig a színek jutnak eszembe a 67-ről. Az ételeiknek gyönyörű színeik vannak. A zöldborsókrémleves például olyannyira tiszta és selymes volt, hogy versenybe szállt a Chiantiban fogyasztottal.


2012 decemberében séfváltás történt, Kiss Gergely helyét a Costesből érkezett Tivadar György vette át, ezzel kapcsolatban írtam egy e-mailt az étteremnek, szerettem volna megtudni pontosan mikor, tehát hogy már a séfváltás után jártunk e ott decemberben, azonban pontos választ nem kaptam.

Legutóbbi látogatásunkkor az alábbi ételeket fogyasztottuk:

Szörp

Kétféle szörpöt készítettünk az elmúlt hetekben.

Az első a Lila Füge blog szerzőjének receptje alapján a gyömbérszörp:

Hozzávalók 1 liter szörphöz :

> 1 nagy gyömbérgyökér

> 70 dkg cukor

> 1l víz

> 2 citrom

Elkészítés: 

1. Vékonyan levágjuk a citromok héját és egy közepes lábosba tesszük.

2. A gyömbért megpucoljuk, felszeleteljük és a citrom mellé rakjuk.

3. Felöntjük a vízzel, belekeverjük a cukrot közepes lángon felforraljuk.

4. A 2 citrom levét kifacsarjuk, a szörphöz adjuk és újra felforraljuk.

5. Elzárjuk, majd 1 órán át állni hagyjuk.

6. Leszűrjük, üvegekbe töltjük, majd szárazdunsztba tesszük és ha kihűlt, hűtőben tároljuk.

A második pedig a pitypangszörp, saját recept (1 liter szörphöz):

2 marék pitypangvirágot megszabadítunk a szárától, majd felforralunk 7dl vizet 7 dkg cukorral, melybe belefacsarunk 1 citrom levét, illetve hozzáadunk egy késhegynyi citrompótlót. Ha felforrt lekapcsoljuk, majd beletesszük a 2 marék pitypangvirágot. Miután  kihűlt egy napig állni hagyjuk, majd egy finom szűrő segítségével leszűrjük. Hűtőben tároljuk.

A képen látható üvegben pitypangszörpöt tettünk el, hamarosan elfogy: